Az Olvasás 7 Hete - III. hét

Választott téma: Filmadaptációk: kedvencek, a legpocsékabb adaptáció

Ha meghallom, hogy egy általam olvasott könyvből filmadaptáció készül, mindig félelemmel vegyes kíváncsisággal várom az eredményt. Gondolom, nem vagyok egyedül ezzel. Általánosan elterjedt nézet, hogy a filmek soha nem sikerülnek olyan jól, mint a könyv. Ez az esetek 99%-ában igaz is, azonban én már találkoztam kivétellel - de mint tudjuk, ez csak erősíti a szabályt :)

Dennis Lehane Viharsziget című könyvének úgy fogtam neki, hogy előtte már rengeteget hallottam a filmről. Megakadt rajta a szemem a könyvtárban, gondoltam, mit veszíthetek. Őszintén szólva a vége feléig egyáltalán nem értettem, mi ebben annyira nagy szám, persze a végén jöttek a nagy fordulatok, és így az egész történet teljesen más fénybe került. Aztán megnéztem a filmet. Állítom, ha a filmet látom előbb és csak azután olvasom el a könyvet, egészen más lenne a véleményem az egészről. Martin Scorsese rendező úr ebből az egyébként sem rossz történetből csinált egy olyan zseniálisan szürreális filmet, hogy szinte el se akartam hinni, hogy létezik ilyen, hogy egy film jobb legyen, mint a könyv. A könyvben például van egy logikai hiba, amibe a szerző jól belefutott, Scorsese viszont ezt kihagyja, a végét pedig úgy zárja le, hogy szinte amikor megnéztem a filmet, akkor értettem meg a könyvet.

Nem ez az egyetlen filmadaptáció, ami nekem jobban tetszik, mint a könyv, ott van például a Végtelen Történet. Amikor elolvastam a könyvet, azt mondtam, ezt már a felénél be kellett volna fejezni, le kellett volna zárni. Addig volt izgalmas a mese, azután pedig, legalábbis szerintem eléggé erőltetett lett. Talán a film készítői is rájöttek erre, mert a film csak a könyv első feléről szól. A képi megvalósításról nem ejtenék szót, szegény szerencsesárkány némiképp kutyaformájú benne, de végül is ez egy nagyon régi film, így ez nem róható fel nekik :)

Ezektől a kivételektől eltekintve persze én is azon a nézeten vagyok, hogy egy filmadaptáció nem tudja felülmúlni a könyvet, de vannak esetek, amikor egyenesen alulmúlja azt.

Számomra nagy csalódás volt például a Rémségek cirkusza, ami könyvben nagy kedvenceim közé tartozik, és alig vártam, hogy elkészüljön belőle a film. A könyvhöz a legkisebb mértékben sem hű, három könyv összerántásából készült zagyvalékot kaptunk, amiből fontos részleteket kihagytak, fölösleges dolgokat pedig beletettek (majomfarkú lány, például.) Hasonló csalódás volt még az Alkonyat, amit akkor olvastam, amikor tulajdonképpen még nem is volt felkapott. Kövezzenek meg, de nekem a könyvek tetszenek. A filmek viszont - amellett hogy tényleg nagyon ragaszkodnak a könyvhöz - teljesen más atmoszférát teremtettek az egésznek, és divatot csináltak belőle. Ráadásul a két főszereplő elképesztően idegesítő. Nem tehetek róla, de mind Robert Pattinsontól, mind Kristen Stewarttól kiráz a hideg. Ha csak egy vagy két fontos szereplőt már nem úgy képzelnek el a film alkotói, mint az olvasó, az agyon tudja csapni az egész filmet.

Vannak viszont nagy kedvenceim. Apró hiányosságok természetesen mindenhol vannak, de ettől függetlenül számomra mind a Harry Potter mind a Gyűrűk Ura sorozatok filmváltozatai azt hozták, amit vártam, sőt néhol többet is. Ezen kívül nagy kedvencek még nálam az Interjú a vámpírral, az Egy gésa emlékiratai, a Titkos ablak (Stephen King - Titkos ablak, titkos kert c. könyvéből) és A neveletlen hercegnő :)

Az Olvasás 7 Hete - II. hét

E hétre választott témám: E-book vagy könyv?

Az e-book hívei biztosan konzervatívnak, ódivatúnak, a korral haladni képtelennek tartják azokat, akik még napjainkban is a könyvek papírkötésű formáját részesítik előnyben. Rendben, talán így is van, talán menthetetlenül ómódi vagyok. Vagy talán csak hagyománytisztelő?

Képzeljünk el egy világot, amiben nincsenek könyvek. Képzeljük el, hogy már mindenki csak kicsi, hordozható kütyükön olvas regényeket, nincs többé nyomtatás, nincs többé papírpazarlás... persze, megvan ennek is a maga előnye. A következő vagy az az utáni generáció, aki talán az olvasásnak már csak ezt a módját fogja ismerni, biztosan meglesz könyvek nélkül is. A könyvtárak egy része múzeummá, egy másik része pedig internetes központtá válik. Elkerülhetetlenül így lesz majd, de ha nem muszáj, tőlem még ne vegyék el azt az örömöt, amikor kinyitok egy új könyvet és szinte ropognak a friss lapok a kezem alatt, érzem a jellegzetes friss papír - és tintaillatot, és én olvashatom először rongyosra azt a könyvet, és mire végzek vele már más, mint amikor először kinyitottam. Alig észrevehetően, de megváltoztattam a könyvet ahogyan ő is megváltoztatott engem. Rajta hagytam a kezem nyomát. A könyvtári könyveknek már egészen másfajta varázsuk van. Ma már számítógépen tartják nyilván őket, de én még anno nagyon szerettem elolvasgatni a borító belsejébe tűzött kis papíron, hogy ki vette ki előttem, amikor még ez volt a bevett módszer. Mindig voltak népszerű és kevésbé népszerű könyvek, voltak, amiket sokan kivettek, és volt olyan is, aminek én voltam az első olvasója. A sok kézen átfutott könyvek sokszor már valóban rongyosak, koszfoltosak voltak, vagy ragasztószalag tartotta egybe őket, de én ezzel együtt szerettem, szeretem őket. Egy jó könyv igenis megérdemli, hogy rongyosra olvassák. Nem büntetés ez neki, hanem jutalom.

Aztán ott van még a könyvespolcok között sétálgatás varázsa. Amikor nézegeted a könyvgerinceket, néha leemelsz egyet-egyet, megcsodálod a borítót, és sokszor csak azért veszed ki (vagy meg, könyvesbolt esetén) mert tetszik a borítója, vagy belelapozol, és van valami különleges a nyomtatási formájában (mint a kétféle betűszín a Végtelen Történetnél).

Ezen kívül, ki ne gyönyörködött volna már el a saját könyvespolcában egy-egy rendrakás után, ki ne szeretné rendezgetni a könyveit, örülni a gyarapodásuknak ahogy egyre többen és többen lesznek, mígnem lassan kinövik a polcot?

Persze, az e-book olvasók táborát is meg lehet érteni. Az én indokaim egytől egyig valami romantikus indíttatásból erednek, ők pedig a praktikusan gondolkodók. Helytakarékosság. Környezetvédelem. Technikai előrelépés, és effélék.

De az igazi könyvmoly nem elsősorban az olvasást, a történeteket szereti. Az igazi könyvmoly: a Könyveket szereti.

Az Olvasás 7 Hete - I. hét

Témáim:

Az első könyvélmény(ek)
Ki adott először könyvet a kezébe? Kinek a hatására kezdett el olvasni?

Kombinálnám ezt a két témát, mert van közük egymáshoz :)

Azzal kezdeném, hogy nálunk a családban mindenki szeret olvasni. Anyu is, apu is, a bátyám is, így eleve jó közegbe születtem. Anya mindig olvasott nekem esti mesét, és már óvodás koromban én is tudtam olvasni. Mégis, talán az oktatási rendszer hibájából, soha nem jutott eszembe, hogy elolvassam a Vukot vagy mondjuk a Kincskereső kisködmönt önszántamból... az első önálló regényt így 11 évesen olvastam el, ez pedig nem más volt, mint a Harry Potter és a bölcsek köve :)

A bátyám akkori barátnője, aki nagyon szeretett engem, szent küldetésének tekintette, hogy leszoktat az akkoriban divatos Pokémon-mániáról (mert meggyőződése volt hogy az animék agresszívvá teszik a gyerekeket), és értelmes elfoglaltságot keres nekem. Így kaptam meg tőle karácsonyra a könyvet, amit illendően megköszöntem, ám nem nagyon tudtam mire vélni. Nekem való ez egyáltalán? Hiszen még képek sincsenek benne...

Ahogy az karácsony esti családi összejöveteleken lenni szokott, míg a felnőttek hangulata az alkohol fogyásával egyenes arányosságban emelkedett, addig én, mint egy szem gyerek, halálra untam magam. Gondoltam mit veszíthetek, elkezdtem olvasni a könyvet. Arra emlékszem, hogy amikor indultunk haza, anya úgy navigált ki a lakásból mint egy vakvezető, mert még menet közben is olvastam.

Ha azt kérdezik tőlem, mi olyan különleges ebben a Harry Potterben, máig nem tudom megmagyarázni. De még most is fel tudom idézni azt az érzést, amikor először olvastam az első részt, hogy mennyire magával ragadott és elvarázsolt az egész, és ettől kezdve egyszerűen rákaptam az olvasásra, mint a drogra. Addigi kedvenc elfoglaltságom a rajzfilmnézés háttérbe szorult, nem élveztem már annyira, hiszen kész terméket kaptam. Az olvasással viszont a gyerek saját fantáziavilágot teremt, és ezt rombolják szét oly sokszor a rosszul sikerült filmadaptációk. Egyébként nem panaszkodom, a Harry Potter kétségkívül remekül sikerült filmben is, de azért 100%-osan nem tudta visszaadni azt, amit a könyvek olvasása során éreztem.

Egyébként Harry azért is nagyon a szívemhez nőtt, mert amíg az egyes részeket olvastam, én is együtt nőttem föl vele. Emlékszem, hogy amikor elkezdtem, éppen 11 éves voltam, mint ő, és mikor befejeztem, akkor 17, mint ő. :) Harry végigkísérte a kamaszkoromat, és még ma is szívesen olvasom. Hiába látom már a történet esetleges logikai hibáit, hiába múlt már el az a varázs (szó szerint :)) amit kezdetben éreztem, és hiába lett azóta (elsősorban a filmeknek köszönhetően) felkapott és divatos, a Harry Potter kötetek nekem örök kedvenceim maradnak.